Na végre, hosszú évek óta újra egy régi vágású amerikai vígjáték a moziban! - gondoltam én előre. De nem egészen így lett. Részben persze igen, de mintha meglátszana rajta a nagy kihagyás, csak sokára talál magára.

Na végre egy jó kis '90-es évekbeli 80 perces pörgős-vicces film, amit szerencsére olyan régen láttam előzőleg, hogy már el is felejtettem, mi a vége. (Most sem mondom el.)

Íme, a szegény ember Szörnyecskékje. Jé, régen még mennyi haja volt Billy Zane-nek!

Egy újabb katasztrófafilm, ahol a műfaj inkább a végeredményt jelöli. Egy újabb lehetőség, amit feláldoznak a látvány oltárán.

A függetlenség napja óta sokan a látványorgiával azonosítják a katasztrófafilmeket, pedig sokkal fontosabb, hogy izguljunk a karakterekért, együtt lélegezzünk velük menekülésük közepette. Ezért is javasolnám ennél a filmnél ezt az eredetit, a 2006-os remake-jével szemben...

Adott egy sztárokkal teli szereplőgárda, egy ígéretesnek induló történet. És valahogy mégis félremegy. De miért?

Képtelenség? Igen. Ötletes? Szerintem igen. Vicces? Szerintem igen. Akkor nem is rossz? Nem hát!

Az első rész a kedvenc filmem, miért ne tegyek egy próbát a hatodikkal is? Hmm, lehet, hogy nem is rossz? Na, azért nem annyira jó. Uh, hát ez nagyon rossz. Micsoda? Ez mégsem olyan rossz. Hé, a végére egész jó lett!

Ebben a filmben minden tipikusan nyolcvanas évekbeli. Így kell stílusosan lezárni egy évtizedet! A kilencvenes évekbe való átmenetet egyedül Stallone haja képviseli.

Magyarországon ügyesen álcázta magát anno ez a film, hiszen teljesen elkerülte a mozikat. Pedig a 40 milliós bevétel még nem számított orbitális buktának, de a film katasztrofális minőségét látva nincs több kétségem.