Végre egy film, ahol a távolabbi (39 évvel későbbi) jövőt nem úgy képzelik el, hogy a repülő autók között a sötét ég alatti neonfényben úszó város lézerfegyverekkel háborúzik, miközben CRT monitorjaikon 16 színes grafikában nézik az adatokat.
Ezzel persze nem akarom bántani általában a sci-fi filmeket, csak feltűnő, hogy a legtöbbször a filmkészítéskor adott kor technológiáját átalakítva képzelik el a jövőt, és ez igaz sokszor az öltözködésre is.
Ebben a filmben egy olyan boldognak tűnő világot álmodtak meg, ahol nincsen bűnözés, minden tiszta, egészséges - és steril. Ez persze csak a látszat, hiszen a föld alatt élnek a régi világra vágyó emberek, akik nem hajlandóak az új törvényeknek engedelmeskedni: Ne káromkodj, Ne egyél sót, Ne fogj kezet, és még sorolhatnám.
A "jövőbeli" 1996-ban büntetésből lefagyasztott szadista bűnöző (Wesley Snipes) és a "Pusztító ember" becenevű rendőr (Sylvester Stallone) is ebbe az elképzelt 2032-es világba csöppen és természetesen hasonlóképpen viszonyulnak a dolgokhoz, mint az "alvilágiak". Ebből sok poén is fakad, amit maximálisan kihasználtak az alkotók: Stallone John Spartanja (már megint egy John nevű hős!) meg sem próbál alkalmazkodni az új világhoz, folyamatosan lázad ellene. Snipes bűnözőjének figurájában pedig - a sok brutalitástól eltekintve - valahogy van egy adag humor is, remek beszólásokkal. Ez persze részben köszönhető Csuja Imre zseniális szinkronjának is köszönhető, ő ezidáig 11 filmben szinkronizálta Wesley-t. (Persze ebben a Stallonét szinkronizáló Gáti nyer, eddigi 29 szinkronjával.) A Sandra Bullock által megformált jövőbeli rendőrnő által rendre rosszul előadott 20. századi beszólások viszont annyira nem tetszettek, ez egy kicsit nekem erőltetettnek tűnt. Lehet, hogy angolban jobban hangzott.
Az akció pazar, ropognak a fegyverek, robbannak a bombák, Snipes üt-vág-rúg, utóbbit a filmesek kérésére kicsit lassabban, mint ahogy a fekete öves sztár amúgy csinálná, mert az eredeti gyorsasága rosszul mutatott a kamerában.
A nyomozás szál nem tartogat meglepetéseket, hamar megmutatják, ki mozgatja a szálakat, már csak meg kell várni, hogy Sly is rájöjjön.
A hosszú lefagyasztásból származó drámai elemekkel azonban csínján bántak a készítők: csak néhány utalás van John családjára, a felesége már meghalt, a lányával pedig inkább nem szeretne találkozni. Eredetileg viszont nagyon is találkozott vele, az "alvilágban", csak ezt kivágták a filmből. A göndör hajú hölgyet így is láthatjuk későbbi jelenetekben (például a 89. perc után a lövöldözésnél John őt védi, illetve az utolsó jelenetnél, spoiler nélkül csak annyi: a lázadók vezetőjét játszó Denis Leary mellett jobbra). Egyébként az Aliens moziváltozatából is kivágták Ripley a lányára vonatkozó drámai részt, csak a rendezői változatban láthattuk.
Néhány ismerős arcot láthatunk kisebb szerepben: Rob Schneider ekkor már az SNL TV-s sztárja volt, de néhány filmben is már megjelent, itt csak néhány mondata van, de az egyik legjobb poént ő mondja: "Mi rendőrtisztek vagyunk, nem képeztek ki minket erőszakra!" (Később a Dredd bíróban már nagyobb szerepe van, szintén Sly mellett.) Jack Black pedig egy alvilági figura, a 85. perc után látható, amikor fegyvert fognak Sly csapatára.
Még egy érdekesség: pont az előbbi jelenet elején Denis Leary egyet a levegőbe lő. Itt, ha tehetitek, állítsátok meg a képet: ahová lő, ki van írva: LOFAZ - egy kedves utalás a sci-fi szerelmeseinek (Szárnyasa fejvadász) és persze egy vicces a magyaroknak.
Összességében: hosszú idő után újranézve tetszett a film, jópofa jövőbeli ötletekkel, jó poénokkal, és izgalmas sztorival.
80%
