Dan Aykroyd és John Belushi az első SNL brigád oszlopos tagjaiként váltak sztárrá Amerikában. Ezután egyenes út vezetett a mozivásznakra, ahol olyan közös filmeket szabtak rájuk, mint a Meztelenek és bolondok, a Blues Brothers és a Jó szomszédok. Ezek közül középső párosításuk volt messze a legsikeresebb, melyben az SNL-ből már ismert karaktereket alakítják.
Érdekesség, hogy tervben voltak számukra olyan filmek is, amik Belushi halál miatt később más szereposztásban valósultak meg: A három amigó, Kémek, mint mi, vagy a Szellemirtók. Utóbbiban Slimer, a falánk szellem Dan Aykroyd elmondása szerint Belushira utal. Persze lehet, hogy ezt csak viccből mondta, de a hotelben zabálós jelenetben akár Bluto Blutarsky is lehetne a Party zónából. :)
De vissza Bluesékhoz: kb. 20 év után néztem újra a filmet, és kétharmadáig az volt a véleményem, hogy eljárt felette az idő, nem éreztem olyan viccesnek, mint ahogy emlékeztem rá. Pedig szerethetőek a karakterek, jók a vágások, laza az egész hangulat, és igazi zenei szupersztárok cameóznak a filmben. Valahogy mégis inkább úgy éreztem magam, mint a filmbéli nagykoncert közönsége a buli elején, amikor még nem értik, hogy hogy áll össze majd ez az egész valami igazán szórakoztatóvá. De összeállt!
Ugyanis elérkezett az előbb említett nagykoncert jelenet, és onnan kezdve nem volt megállás: szerintem nagyon izgalmas volt ez a rész a filmben, hogyan lopóznak be, amikor rengeteg rendőr keresi őket, majd hogyan tudnak a végén lelépni és elvinni a belépőkből befolyt a rendeltetési helyére. Ugyanis az a céljuk, hogy megmentsék a bezárástól egykori árvaházukat.
Miután a bulinak vége, kezdetét veszi az igazi ámokfutás, amelyben - a maga idejében - rekordszámú, 103 db rendőrautót törtek össze. Ezt a rekordot a második rész döntötte meg, 104 darabbal :) Később sajnos már nem egy harnmadik rész, hanem a G. I. Joe: A Kobra árnyéka licitált rá újra a rekordra, pedig 1998-ban még Aykroyd nem zárkózott el a lehetőségtől. Illetve, ha jól emlékszem, pontosan azt mondta, hogy nem lesz harmadik rész Blues Sisters nélkül.
Szóval, az utolsó fél/háromnegyed óra egészen magával ragadott, beszippantott, és számomra felhúzta az egész filmet. Jókat nevettem az üldözők egyre gyarapodó hadán, még mondtam is, hogy ez már 5 csillagos körözés lenne a GTA-ban, hiszen megjelennek a helikopterek, a hadsereg... Boy, that escalated quickly.
A kedvenc szereplőmet "véletlenül" a kedvenc komikusom játszotta: John Candy az egyik "fő üldöző" a rendőrök között, de a kezdetektől fogva mintha nevetne az egész abszurditásán, hogy ennyien nem tudnak elfogni két embert. Ráadásul még hagyja is zenélni a Blues fivéreket, mielőtt el akarná fogni őket, hiszen még sosem látta fellépni őket.
Aki szereti a jó blues zenéket, annak kötelező a film, hiszen tele van nagy slágerekkel. Aki a 80-as évek amerikai filmkomikusait szereti, annak is kötelező (Candy/Aykroyd/Belushi miatt). Aki a cameókat szereti, az is nézze meg, nemcsak a sok híres zenész/énekes szereplése miatt, de elcsíphet olyan híres mellékszereplőket is, mint pl. Steven Spielberg. A film rendezője, John Landis ugyanis híres arról, hogy kollégáit apró mellékszerepekkel látja el. Gondoljunk csak George Lucasra, aki elé befurakodik Axel Foley a vilámparkban, a Beverly Hills-i zsaru 3-ban.
80%
(plakát: eu.movieposter.com)
