Bali Film

Haláli buli

National Lampoon's Class Reunion (1982)

2021. január 23. - Bali Wolf

National Lampoon, azaz Nemzeti Gúnyirat. Ez volt a címe annak a humormagazinnak. ami 1970-től közel 30 évig jelent meg Amerikában. Egy idő után mozifilmeket is csináltak, rögtön az első (Party zóna) gigantikus siker lett hazájában. Ezután könnyű volt nagyot bukni.

Négy évvel később, 1982-ben két filmet is bemutattak, de egyik sem tudta az első film minimum 120 milliós amerikai bevételének még a tizedét sem behozni. A hányattatott sorsú (rövidítés, premier halasztás) Bolond mozi mozibolondoknak egy műfajparódiákból összeálló szkeccsfilm, a Haláli buli viszont már csak horror-, azon belül is slasher paródia. Abban az időben, a Halloween óriási sikere után gombamód szaporodtak a slasher horrorok (Péntek 13, hogy a legismertebbet említsem), majd rövidesen a slasher paródiák is (Szombat 14, hogy a legismertebbet említsem :)). Ezek egyikéről írok most.

A film egy osztálytalálkozón játszódik, ahol minden főbb szereplő egy-egy tipikus klisé, amit a rendkívül találó és hangulatos főcímben be is mutatnak (a végén pedig újra leadják). Sajnos többen is ripacsra veszik a figurát, ami árt a filmnek, bár az ördögtől megszállt Delores figurájának még jót is tesz, parásabb lesz valamelyest.

Ezt a para-hangulatot amúgy a jó díszlettel tudják hozni néhány jelenetben, aztán jön valamelyik jól eltalált figura (pl. a füves páros) és egy jó vagy közepes poénnal feloldják. Vagy jön a nem jól eltalált figurák közül valaki, és művel valamit a szokásos horror-klisék közül: szóródjunk szét, keressük úgy a sötét ódon folyósokon a gyilkost, nyilván... Vagy, amikor rájövünk, hogy megtaláltuk a gyilkos rejtekhelyét, akkor nézzünk szét benne, amíg vissza nem ér, hiszen úgyis éppen egyedül vagyunk... Mondjuk egy paródiában ezek a dolgok nem idegesítőek, inkább érdemesebb úgy tekinteni rájuk, hogy kikarikírozzák a műfajt.

A színészek közül néhány ismerős arcot lehet látni, de jól utána kell keresni, hogy kit hol láthattunk... A tenyérbemászó gyáva osztályelnököt játszó Gerrit Graham például a Rendőrakadémia 6 egyik gonoszaként lehet ismerős. A (szintén National Lampoon általi) Vakáció-filmek Eddie kuzinjának feleségét játszó Miriam Flynn is egy fontos szerepet játszik a filmben. Illetve, itt van Stephen Furst, akit már az előző Lampoon-filmben, a Party zónában is láthattunk.
És természetesen itt van Chuck Berry, a legismertebb név a szereplők közül, saját magát játszva énekel az osztálytalálkozó elején - amikor még nem indul be a horror.

A stáblistát elnézve furcsa látni, hogy ez volt a későbbi nagy tini- (Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival), majd családi vígjátékokat (Belevaló papapótló, Reszkessetek, betörők!) jegyző John Hughes első filmje, igaz, azt olvastam, hogy állítólag jelentősen megváltoztatták az ő verziójához képest. Azért egy cameóra futotta tőle is, még a film legelején, nőnek öltözve...

Én azt mondom, korrekt, egyszernézős vígjáték a kora '80-as évek hangulatával, néhány jó poénnal, néhány gagyi résszel, illetve 1-2 WTF jelenettel (pl. az indokolatlan táncos betét a csapdában lévő szereplők által előadva), valamint a kissé fura befejezéssel, amit nem árulok el, de az IMDb szerint alighanem ez az első film, amiben így történik a gonosszal, ami történik.

40%

A bejegyzés trackback címe:

https://balifilm.blog.hu/api/trackback/id/tr6516401086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása