Íme, a szegény ember Szörnyecskékje. Jé, régen még mennyi haja volt Billy Zane-nek!

Egy újabb katasztrófafilm, ahol a műfaj inkább a végeredményt jelöli. Egy újabb lehetőség, amit feláldoznak a látvány oltárán.

A függetlenség napja óta sokan a látványorgiával azonosítják a katasztrófafilmeket, pedig sokkal fontosabb, hogy izguljunk a karakterekért, együtt lélegezzünk velük menekülésük közepette. Ezért is javasolnám ennél a filmnél ezt az eredetit, a 2006-os remake-jével szemben...

Adott egy sztárokkal teli szereplőgárda, egy ígéretesnek induló történet. És valahogy mégis félremegy. De miért?

Képtelenség? Igen. Ötletes? Szerintem igen. Vicces? Szerintem igen. Akkor nem is rossz? Nem hát!

Az első rész a kedvenc filmem, miért ne tegyek egy próbát a hatodikkal is? Hmm, lehet, hogy nem is rossz? Na, azért nem annyira jó. Uh, hát ez nagyon rossz. Micsoda? Ez mégsem olyan rossz. Hé, a végére egész jó lett!

Ebben a filmben minden tipikusan nyolcvanas évekbeli. Így kell stílusosan lezárni egy évtizedet! A kilencvenes évekbe való átmenetet egyedül Stallone haja képviseli.

Magyarországon ügyesen álcázta magát anno ez a film, hiszen teljesen elkerülte a mozikat. Pedig a 40 milliós bevétel még nem számított orbitális buktának, de a film katasztrofális minőségét látva nincs több kétségem.

Végre egy film, ahol a távolabbi (39 évvel későbbi) jövőt nem úgy képzelik el, hogy a repülő autók között a sötét ég alatti neonfényben úszó város lézerfegyverekkel háborúzik, miközben CRT monitorjaikon 16 színes grafikában nézik az adatokat.

National Lampoon, azaz Nemzeti Gúnyirat. Ez volt a címe annak a humormagazinnak. ami 1970-től közel 30 évig jelent meg Amerikában. Egy idő után mozifilmeket is csináltak, rögtön az első (Party zóna) gigantikus siker lett hazájában. Ezután könnyű volt nagyot bukni.